ABZ drónsztorik

UAV műveleti igazgatónk bejegyzése

Tisztelt Drónpilóta Jelöltek! Szeretnénk felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy amennyiben bármely cég, pilóta nélküli légijármű kezelő képzésére jelentkezne, legyen nagyon körültekintő! Számos szervezet hirdeti, és

PREGA Conference 2020

A 2020-as PREGA Konferencián is találkozhattak velünk az érdeklődők, ahol az egyedi fejlesztésű permetező drónunk megismerése mellett ügyvezetőnk, Török Gyula előadását is meghallgathatták a résztvevők.

PREGA Konferencia 2020

A 2020-as PREGA Konferencián is találkozhattak velünk az érdeklődők, ahol az egyedi fejlesztésű permetező drónunk megismerése mellett ügyvezetőnk, Török Gyula előadását is meghallgathatták a résztvevők.

Februári permetező drónpilóta képzés

Februári képzésünk is lezajlott Újabb 4 drónpilóta mondhatja el magáról, hogy rendelkezik a szükséges alapokkal ahhoz, hogy a mezőgazdaság területén, kifejezetten ipari drónokkal képes biztonságosan

Az ABZ Drone első hivatalos bemutatkozása

Csapatunkkal a 2020.01.22-25-én megrendezett Agromash-on jártunk, ahol az első hivatalos bemutatkozásunk volt az ipari drónokkal. Ugyan számítottunk rá, hogy lesznek érdeklődők, de arra nem hogy

ABZ_Drone_Weboldal_kiemelt_kep_1200x627

Sauska Borászat Tokaj

2019-ben több alkalommal jártunk a Sauska Tokaji szőlőbirtokán, ahol többféle kísérletet végeztünk el Czemiczki István szőlészeti vezető jelenlétében és iránymutatásával. A kísérlet több célú volt,

ABZ_Drone_Weboldal_kiemelt_kep_1200x627

MVÜK bemutató

2019.10.21-én az MVÜK-val közös szervezésben drónbemutatót tartottunk Szentendrén. A napot a Múzeum Cukrászdában indítottuk, ahol Török Gyula ügyvezetőnk pár dián bemutatta, hogy hogy is áll