Képzésjogi tájékoztató drónpilóta jelölteknek

Tisztelt Drónpilóta Jelöltek!

Szeretnénk felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy amennyiben bármely cég, pilóta nélküli légijármű kezelő képzésére jelentkezne, legyen nagyon körültekintő! Számos szervezet hirdeti, és értékesíti oktatási programját rendkívül megtévesztően. A jelenleg hatályos jogszabályi környezet semmilyen típusú képesítést nem ír elő az eszközökkel végrehajtott repüléshez. Ebből következik, hogy a jelenleg elérhető képzések értékét nem a kiállított bizonyítvány, tanúsítvány, vagy oklevél típusa határozza meg, hanem az oktatás szakmai tartalma!

A figyelmes érdeklődők „államilag elismert”, D képzési körbe tartozó, uav kezelő képzéssel is találkozhatnak a piacon. Egy laikus számára ez mindjárt kecsegtető képet fest, azonban annak, aki egy kicsit jártas a felnőttképzés rendszerében, szembeötlő lehet az ellentmondás. Ez az összeférhetetlenség az „államilag elismert” D körös képzésből származik. A felnőttképzésben jelenleg egy komplett átszerveződés megy végbe, az átalakulás egyik részeként a jövőben meg fognak szűnni a képzési körök (köztük az említett D képzési kör is), azonban hogy megértsük az ellentmondást, ezért a 2020. 01.01. előtti (átmeneti időszak előtti) állapotot kell figyelembe vennünk. Ez alapján a képzéseket négy „körbe” sorolhattuk: A/B/C/D kategóriák szerint.

„A” képzési kör:

 OKJ (Országos Képzési Jegyzék) szerinti szakmai képzések. Az Országos Képzési Jegyzék (röviden OKJ) tartalmazza a Magyarországon az államilag elismert szakképesítések listáját, leírja a szakképesítések szintjét, tanulmányi területét és ágazatba sorolását.

„D” képzési kör: engedélyezett egyéb képzések

Egyéb képzés: a harminc óra képzési időt nem meghaladó időtartamú bármely képzés, vagy olyan, harminc óra képzési időt meghaladó időtartamú képzés, amely az általános műveltség növelését, megnevezhető szakképesítéshez, szakmai végzettséghez vagy nyelvi képzettséghez nem köthető kompetenciák fejlesztését célozza, hozzájárul a felnőtt személyiségének fejlődéséhez, a társadalmi esélyegyenlőség és az állampolgári kompetencia kialakulásához.

Ebből világosan látszik, hogy a „D” kategóriába tartozó képzések az államilag elismert szakképesítésektől teljesen elkülönülő kategóriát alkotnak! Ne tévessze meg Önöket, ha egy cég, a kormányhivatal által hitelesített, „D képzési körbe” tartozó oktatási csomagot kínál, hisz ez nem egyenértékű az államilag elismert szakképesítéssel.

Fontos leszögeznünk, hogy bár jelenleg jogosítás megszerzésére nincs kötelezve egy drónpilóta sem, ettől függetlenül, csakis szigorú jogi keretek között üzemeltethetjük pilóta nélküli légijárműveinket, törekedvén a maximális repülésbiztonságra. Mint már arról bizonyára többen tájékozódtak, az eddigi, kissé hiányos, UAV üzemeltetéséhez kapcsolódó szabályrendszer rövidesen átalakul. A megreformált jogi környezetben találkozhatunk majd különböző típus- és művelet kategóriákhoz előírt képesítésekkel. Ezen jogosítások megszerzésének módja, formája, az ide kapcsolódó vizsgáztatás rendszere jelenleg ismeretlen, kidolgozás alatt áll. Tájékoztatjuk jelenlegi Partnereinket, valamint a kedves Érdeklődőket, hogy az ABZdrone csapata mindent elkövet annak érdekében, hogy képzési rendszerét az új típusú előírásoknak megfeleltesse. Addig is arra törekszünk, hogy a piacon elérhető, a lehető legmagasabb szintű elméleti és gyakorlati képzést nyújtsuk tanulóinak.

Keczer Máté
UAV műveleti igazgató

Kapcsolódó aktuális képzéseink >>
<